Loading...

Follow Fast Fan Furious on Feedspot

Continue with Google
Continue with Facebook
or

Valid
2017 környékén úgy tűnt, veszélyben van a Halálos iramban-franchise jövője, hiszen a Dwayne Johnson - Vin Diesel botrány mellé még Michelle Rodriguez is bejelentette, hogy otthagyja a szériát, mert nem kapnak elég teret a női karakterek. Diesel végül meggyőzte őt a maradásról, de azt nem tudtuk meg, hogy mivel. Arra gyanakodtunk, hogy Rodriguez döntéséhez köze lehet a januárban bejelentett női spin-offnak, de mint most kiderült, a színésznő még egy feltételt támasztott: egy női forgatókönyvíró alkalmazását.

Erről a Bloomberg számolt be, azzal együtt, hogy Rodriguez most már hivatalosan is aláírt a 9. részre, az azonban nem derült ki, hogy ki lesz a szóban forgó forgatókönyvíró. A hír egyébként azért is érdekes, mert a 3. felvonással kezdve az összes Halálos iramban-mozi szkriptjét Chris Morgan jegyezte egyedül, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy ráfér a vérfrissítés a szériára.

A bejelentés felveti azt a kérdést is, hogy mennyire sikerül majd tartani az eredeti ütemtervet, hiszen a 9. részt 2020 áprilisi, a 10.-et pedig 2021 áprilisi bemutatódátummal tervezik a mozikba küldeni, és ennek megfelelően arról szóltak a hírek, hogy idén áprilisban megkezdik a forgatást. A munkálatok kezdése azonban nyilvánvalóan tolódik, ha még csak most érkezik egy új forgatókönyvíró a stábba.

Annyi biztos, hogy idén nem maradunk Halálos iramban-film nélkül, hiszen augusztus 1-jén érkezik hozzánk a Halálos iramban: Hobbs & Shaw, amelyben Dwayne Johnson és Jason Statham mutathatja meg, hogy megy ez nekik a "család" többi része nélkül is.




Ha További filmes/ Játékos/ esetleg érdekes cikkeket olvasnál 
látogass el a IGN Hungary - Magyarország oldalára.






Kövess minket a Facebookon vagy Instagramon.

Read Full Article
  • Show original
  • .
  • Share
  • .
  • Favorite
  • .
  • Email
  • .
  • Add Tags 
A The Hollywood Reporter megbízható forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Charlize Theron önálló Halálos iramban spin-offban szerepelhet.



Az már tudjuk, hogy Hobbs & Shaw címmel spin-off érkezik Dwayne Johnson és Jason Statham főszereplésével, ugyanakkor a The Hollywood Reporter megbízható forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy lehetséges, Charlize Theron is önálló spin-offot kap.

A színésznő a 2017-es Halálos iramban 8-ban kiberterroristát alakított – emlékeztet a THR cikkét szemléző movieweb.com. Ez nem is lenne rossz ötlet, hiszen igazán itt van az ideje némi női főszereplő vezette rombolásnak, a széria sztárja és producer, Vin Diesel is beszélt már erről korábban, mekkora szükség volna erre.

Charlize Theronnal és a szériával kapcsolatban már korábban is felvetődtek ötletek, ugyanakkor nem teljesen világos, hogy a THR által most hozott idea egyezik-e azzal. Ugyanakkor lenne értelme visszatérnie a Theron megformálta gonosznak, hogy egy női filmben szembenézzen a Halálos iramban sorozat kedvelt női sztárjaival. A női karakterek főszereplésével készülő spin-offon jelenleg a forgatókönyvíró Nicole Perlman és Geneva Robertson-Dworet dolgozik, azaz fejlesztés alatt áll a projekt.

A Universal ugyanakkor valószínűleg kivárja, hogy a már említett Hobbs & Shaw hogyan szerepel majd a mozikban. Igaz, sok kétség nem férhet a várható sikerhez, hiszen a Halálos iramban egyre csak népszerűbb lett az évek alatt, a két férfi sztár, Dwayne Johnson és Jason Statham pedig egyértelműen megmozgatja a nézőket.

A Hobbs & Shaw-nak már csak azért is sikeres lehet, mert állítólag Keanu Reeves is csatlakozik a szereplőgárdához, míg a folytatással sem lesz gond, mert Vin Diesel nemrég kedvesen üdvözölte John Cenát a Halálos iramban 9 gárdájában – azaz újabb vonzó sztár került a körbe.

Charlize Theron egyébként nem unatkozik, hiszen most éppen a Csekély esély című romantikus komédiában szerepel Seth Rogen oldalán, hamarosan a Fair and Balanced-ban láthatjuk, majd az animált Addams Family-ben hallhatju. Minden bizonnyal szívesen visszatérne az akció műfajához a 2017-es Atomszőke után.
Read Full Article
  • Show original
  • .
  • Share
  • .
  • Favorite
  • .
  • Email
  • .
  • Add Tags 
Neal Moritz meghatározó része volt a Halálos iramban-sorozat elmúlt két évtizedének, azonban úgy tűnik, hogy a Universal stúdió megelégelte a producer munkáját, mert azonnali hatállyal eltávolította a franchise éléről.

Már a nyáron mozikba kerülő Halálos iramban: Hobbs & Shaw spinoff stáblistáján sem fog szerepelni Moritz neve, és az elkövetkező produkcióktól is eltiltották, beleértve a Halálos iramban 9-et, aminek pár hét múlva kezdődik meg a forgatása. Mivel a száguldó autókkal és eszement akciójelenetekkel szórakoztató franchise jelenleg körülbelül 5,1 milliárd dolláros összbevételt tudhat magáénak, biztosan nem anyagi okai vannak Moritz eltávolításának. A The Hollywood Reporter értesülései szerint a stúdió már évek óta viharos viszonyt ápolt a producerrel, a Hobbs & Shaw körüli viták pedig az utolsó cseppet jelentették a pohárban.

A váratlan kirúgás oka valószínűleg ahhoz a perhez köthető, amit Horitz a Universal elnöke, Jimmy Horowitz ellen indított: arra hivatkozva követelt kétmillió dollárt és százalékos részesedést a nyitónapi bevételből, hogy ő volt a Hobbs & Shaw egyik ötletgazdája. De ez csak tényleg hab volt a tortán, hiszen a stúdió már a tervezett profitorientált kifizetési rendszerét sem tudta keresztülvinni Moritzon. Azonban a producertől nem lehet csak úgy megszabadulni, mivel a szerződése kimondja, hogy minden Halálos iramban-filmért megilleti a fizetés, még akkor is, hanem dolgozik rajtuk. Tehát a stúdió egészen biztosan nem spórolási szándékkal rúgta ki Moritzot, ugyanis ezután is kiszámlázzák majd neki a fizetését - csak innentől azért kap pénzt, hogy maradjon távol a franchise-tól.




Ha További filmes/ Játékos/ esetleg érdekes cikkeket olvasnál 
látogass el a IGN Hungary - Magyarország oldalára.






Kövess minket a Facebookon vagy Instagramon.

Read Full Article
  • Show original
  • .
  • Share
  • .
  • Favorite
  • .
  • Email
  • .
  • Add Tags 

John Cena exprankrátor lehet a film új izomembere.

Ha nem lett volna elég tesztoszteron az eddigi nyolc Halálos iramban-filmben, akkor e hír hallatán bizonyosan kiakad a műszer. John Cena pankrátorból lett színésszel erősödik a névsor, már ha hinni lehet Vin Dieselnek, a széria kulcsfigurájának – szemlézte a Hollywood Life cikkét a hirado.hu.

Az Instragram posztjában a következőt mondja: „Ahogy ismertek, folyton gyorsan gondolkodom (itt az eredeti címben szereplő ’Fast’ szóra asszociált – Fast and Furious – a szerk.), és mindig érzem a felelősséget, hogy valami ikonikusat csináljunk, ezzel is kifejezve hódolatunkat a ti lojalitásotok iránt. Amikor felnézek a holdra, mindig Pablo (az elhunyt színésztárs, Paul Walker beceneve – a szerk.) jut eszembe, és mindig abban bízom, küld nekem valakit. Küldött.”




És ahogy ezt kimondja, a telefonjával videószelfizve ráfókuszál az addig nem látható John Cenára, aki némán mosolyogva beleinteget a kamerába. Hát, ez elég egyértelmű. A kilencedik részben komoly izomnövekedés várható.

Read Full Article
  • Show original
  • .
  • Share
  • .
  • Favorite
  • .
  • Email
  • .
  • Add Tags 
A rajongók nagy bánatára Dwayne Johnson kimaradt a Halálos iramban 9-ből. „Nem fért bele az időmbe, mindjárt kezdődik a forgatás, és nekem más produkciókkal kell foglalkoznom” – nyilatkozta a Szikla az MTV-nek.


A tizedik részben azonban minden bizonnyal ott lesz Johnson. „Hobbsnak rendezetlen számlája van Dominic Torrettóval (Vin Diesel karaktere – a szerk.), és pár szálat még el kell varrni, ezért az általam játszott karakter újra megjelenik.”

A sorozat alkotói már évekkel ezelőtt leszögezték, hogy a Halálos iramban a tizedik résszel véget ér, ám a franchise olyan sikeres, hogy nem kizárt, készülnek még újabb részek. Ha máshogy nem, spinoffok (a szereplők külön történetét kifejtő önálló epizódok) formájában. Ilyen a hamarosan látható Halálos iramban: Hobbs és Shaw, amelyben Dwayne Johnson karaktere a Jason Statham játszotta brit zsoldossal társul a főgonosz ellen, akit Idris Elba alakít.
Read Full Article
  • Show original
  • .
  • Share
  • .
  • Favorite
  • .
  • Email
  • .
  • Add Tags 
Nyáron érkezik majd a mozikba a Halálos iramban első spinoffja, a Hobbs és Shaw, amelyben a Dwayne Johnson és Jason Statham megformálta karakterek állnak a rivaldafénybe. Az aktuális ellenfelüket sem akárki játssza, hiszen Idris Elbát láthatjuk majd ebben a szerepben, és most felmerült még egy sztár neve a film kapcsán: állítólag Keanu Reeves is benne lesz, és ő lehet majd az igazi főgonosz.
Reeves szerepléséről eddig nem lehetett hallani, és a hírt közlő That Hashtag Show szerint ez azért van, mert csak a Hobbs és Shaw végén fedik majd fel a karaktere kilétét. Bár a konkrét szerepével kapcsolatban bizonytalan az oldal, a forrásai szerint Reeves karaktere kapcsolatban áll az emberfeletti erőre szert tevő terroristával, Brixtonnal (Elba). Elég valószínű, hogy kiderül: valójában ő mozgatja a szálakat a háttérből. S könnyen lehet, hogy a főszereplők most még nem is találkoznak vele össze, egyelőre csak felvezetik a karaktert az esetleges folytatáshoz.
Noha ezt az információt egyelőre nem erősítették meg, így nem szabad készpénznek venni, de ha figyelembe vesszük, hogy a Halálos iramban 8-ban láthattunk már hasonlót, akkor nem tűnik elképzelhetetlennek egy ilyen fordulat. A Hobbs és Shaw direktora, David Leitch pedig a John Wick egyik társrendezője volt, és egy olyan sikeres közös munka után valószínűnek tűnik, hogy Reeves szívesen szívesen dolgozik vele.
A Hobbs és Shaw magyar premierje augusztus 1-jén lesz.




Ha További filmes/ Játékos/ esetleg érdekes cikkeket olvasnál 
látogass el a IGN Hungary - Magyarország oldalára.






Kövess minket a Facebookon vagy Instagramon.

Read Full Article
  • Show original
  • .
  • Share
  • .
  • Favorite
  • .
  • Email
  • .
  • Add Tags 
A Halálos iramban-franchise megállíthatatlan, és a folytatások sorozata után nemsokára megérkezik az első spinoff is, Dwayne Johnsonnal és Jason Stathammel a főszerepben. Hobbs és Shaw rajongói bizonyára nagyon örülnek, hogy különálló filmet kap a két népszerű karakter, akik egyszerre ellenségek és barátok, azonban ez áldozattal jár: Johnson elég egyértelműen utalt arra, hogy emiatt nem fognak szerepelni a Halálos iramban 9-ben.

Nemsokára megkezdődik a kilencedik rész forgatása, amin Statham és Johnson nem vesznek majd részt - legalábbis erre utalt Johnson az MTV News-nak adott interjújában. "Mindig is az volt a terv, hogy a Halálos iramban-univerzum növekedjen és szélesedjen. Jelenleg úgy néz ki, hogy nem vagyunk benne a Halálos iramban 9-ben, mert már készülnek a forgatás megkezdésére. De ki tudja, tervbe van véve a Halálos iramban 10. is, szóval nem lehet tudni. Végső soron az az igazság, hogy Hobbsnak és Domnak van egy lezáratlan ügye" - magyarázta a színész. Ugyan nem mondta biztosra, hogy nem fognak szerepelni a készülő folytatásban, nagyon úgy tűnik, hogy ha benne is lesznek, nem kapnak kulcsfontosságú szerepet.

Johnson szavaiból az is kiderül, hogy esze ágában sincs búcsúzni a fősodorbeli filmekből, és szeretne Vin Diesellel is újból együtt játszani, hogy a karaktereik rendezhessék a soraikat. Mivel Johnson jelenleg az egyik legnagyobb akciósztár Hollywoodban, biztosak vagyunk benne, hogy egyetlen producer sem fogja akadályozni a visszatérését. Addig is várhatjuk a Deadpool 2-t jegyző David Leitch által rendezett spinoffot, a Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw-t, ami augusztus 1-én érkezik a magyar mozikba.




Ha További filmes/ Játékos/ esetleg érdekes cikkeket olvasnál 
látogass el a IGN Hungary - Magyarország oldalára.






Kövess minket a Facebookon vagy Instagramon.


Read Full Article
  • Show original
  • .
  • Share
  • .
  • Favorite
  • .
  • Email
  • .
  • Add Tags 

Dwayne "The Rock" Johnson ismét az Instagramján keresztül csepegtette az információmorzsákat az idén érkező Halálos iramban spin-off filmmel kapcsolatban.

Egyre nagyobb rajongásnak örvend az első különálló Halálos iramban spin-off, azaz a Hobbs & Shaw, amiben a széria két nagyágyúja, Dwayne Johnson és Jason Statham közös történetét ismerhetjük majd meg. Az már mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy a filmet az a David Leitch rendezi, akinek neve mára már egybeforrt a nagysikerű John Wick-trilógiával, az Atomszőkével, vagy éppen a Deadpool 2-vel. Ezt a fajta bizakodást mélyíti tovább Dwayne Johnson legutóbbi nyilatkozása, amiben többek között azt is megtudtuk, hogy mikor kapjuk meg az első előzetest.




Johnsonhoz az Instragramon keresztül csaknem mindenről tájékoztatja a rajongóit, amiben éppen részt vesz, így nagyon sok forgatási képet posztol, információkat árul el, betekintést enged a kulisszák mögé. Most a Hobbs & Shaw filmjével kapcsolatban árulta el azt, hogy az első előzetest az idei Super Bowl egyik reklámszünetében fogják levetíteni. Viszont több olyan fontosabb dolgot is elárult, ami egyben nagyon szép hagyományt állítanak az előző Halálos iramban-filmeknek, és egyúttal sokkal érdekesebbé is teszik az alapkoncepciót.


"Egy kis Hobbs & Shaw betekintés: ez lesz a Halálos iramban-széria leggrandiózusabb összecsapása, amit eddig láthattatok! Egy nagyon különleges, szent szamoai földre kalauzolunk el titeket. E ke oki i le āsō - azt jelenti, a mai nap meghalsz. Ez a film egy igazi megtiszteltetés volt számomra, és mindig sokkal több lesz nekem, mint csupán egy film."

− nyilatkozta Johnson. Egy megosztott fénykép és egy kis leírás árulkodik róla, hogy pontosan mit is keresünk a Szamoa-szigeteken: Luke Hobbsnak, azaz Johnsonnak négy testvére van, és együtt egy a nevükkel fémjelzett autószerelői boltot üzemeltetnek. A színész elmondása szerint ebben a filmben is nagy szerepet kap majd a család ("Aiga − azt jelenti, család" − írta Johnson), vagyis a Halálos iramban konyhafilozófiáját itt is meg fogjuk majd kapni. Arról, hogy pontosan milyen történetet kap majd Shaw, vagyis Statham, mi lesz az ő szerepe, még nem nyilatkoztak az alkotók.
A Hobbs & Shaw első előzetese a Super Bowl egyik reklámblokkjában lesz majd látható, amit február 3-án fognak megrendezni. A filmben a kettő nagyágyún kívül felbukkan még Idris Elba (Elit játszma), Eddie Marsan (Ray Donovan), Eiza Gonzalez (Baby Driver), illetve Vanessa Kirby (Mission Impossible: Utóhatás) is.


Read Full Article
  • Show original
  • .
  • Share
  • .
  • Favorite
  • .
  • Email
  • .
  • Add Tags 
A Halálos iramban-franchise jó pár botránnyal szerepelt a sajtóban az elmúlt két év során, többek között Michelle Rodriguez is kifakadt amiatt, hogy túl kevés teret kapnak a széria női karakterei. Végül sikerült dűlőre jutnia Vin Diesellel, és most már egyértelmű, hogy azért, mert hamarosan nem, hogy több szerepet, de egyenesen saját filmet kapnak a Halálos iramban női szereplői.

Diesel tavaly októberben egy meglehetősen zavaros Instagram-videóban kottyantotta el, hogy készülőben lehet egy női Halálos iramban-spinoff, de a körülmények miatt nem tudtuk, mennyi hitelt adjunk ennek az információnak. Azonban úgy tűnik, nagyon is élő projektről van szó, a színész ugyanis most egy újabb Instagram-bejegyzésben a forgatókönyvírók bejelentésével erősítette meg a produkció létét.

Eszerint Nicole Perlman, Lindsey Beer és Geneva Robertson-Dworet jegyezheti a szkriptet, azaz Hollywood legfelkapottabb női forgatókönyvíróit sikerült megnyerni a filmhez. Ezt a triót bízta meg a Hasbro és Paramount a Visionaries: Knights of the Magical Light, valamint M.A.S.K.: Mobile Armored Strike Kommand kidolgozásával. Ezen felül Beernek köszönhetjük a Netflix egyik tavalyi nagy sikerét, a Sierra Burgess Is A Losert, hozzájárult Doug Liman következő rendezése, a Chaos Walking szkriptjéhez, de ő kapta meg többek között a Tini Nindzsa Teknőcök rebootja, illetve a Rövidzárlat remake-je megírását is. Perlman és Robertson-Dworet pedig a Marvelnél fut be nagy karriert a Marvel Kapitány írójaként, de Perlman A galaxis őrzői és a Fekete Özvegy forgatókönyvéhez is hozzájárult, illetve hozzá fog járulni.


És felhívnánk a figyelmet arra is, hogy Diesel bejelentése azzal kezdődik, hogy a színész-producer három spinoffot is beígért a Universalnak, tehát a Hobbs és Shaw és a női csapat szereplése mellett még egy további különutas produkcióra is számíthatunk. Ezek után már csak annyi a kérdésünk, hogy vajon tényleg lesz idő és akarat a franchise elméletileg 2020, illetve 2021 tavaszára beígért 9. és 10. részére?





Ha További filmes/ Játékos/ esetleg érdekes cikkeket olvasnál 
látogass el a IGN Hungary - Magyarország oldalára.






Kövess minket a Facebookon vagy Instagramon.


Read Full Article
  • Show original
  • .
  • Share
  • .
  • Favorite
  • .
  • Email
  • .
  • Add Tags 


A Dwayne Johnson és Jason Statham karakterére épülő Halálos iramban-spinoff okozott némi felfordulást, mert csúszik miatta a sorozat kilencedik része. A színészek között emiatt kialakult vita már elcsendesedett, és egy friss interjúban a Szikla azt ígérte, a franchise rajongói sem fognak csalódni, amiért egyelőre ezt a mozifilmet kapják a Halálos iramban 9. helyett. „Rohadtul imádni fogjátok ezt a filmet!” - állítja Johnson, aki beszélt arról is, hogy mit várhatunk Idris Elba karakterétől.

Rengeteg forgatási kép: Ide Kattintva megtudod nézni őket

Az interjú elején a Szikla azt hangsúlyozza, hogy ennek a spinoffnak az ötlete lényegében már akkor felmerült, amikor az ő karaktere az Ötödik sebességben feltűnt. Emellett elmondta, nagyon örült annak, hogy egy olyan filmet csináltak, ami az ő karaktere és a Jason Statham megformálta Shaw közötti viszonyra épít: „tökéletes ellentétei egymásnak, a szó minden értelmében. A származásuk, beszédmódjuk, ízlésük, filozófiájuk, alapvető értékeik ellentétesek egymással. 

De valahogy úgy alakul, hogy az univerzum akaratuk ellenére összehozza őket. Legjobban úgy lehet ezt leírni, hogy van két faszi, akik nem igazán csípik egymást, imádják elverni egymást, mindig azt gondolják, hogy nekik van igazuk, de közben mindig fedezni fogják a másikat, még ha ezt soha nem is ismernék el.”

A két címszereplő közötti dinamika leírásánál is érdekesebb és fontosabb azonban, amit az Idris Elba alakította főgonoszról mondott a Szikla: „A célunk az volt Idrisszal, hogy ő legyen a leggonoszabb ellenség a franchise történetében. Veretlenként jelenik meg. Így aztán az a helyzet, hogy bejön a három ember, és vagy egy távozik, vagy kettő. Minden tiszteletem az eddigi rosszfiúké, akikből jó pár volt az évek során, de Idris az, aki hibátlan.”

Az egyszer biztos, hogy csak egy nagyon gonosz és erős ellenség lehet képes egy oldalra állítani két férfit, akiknek olyan közös múltja van, mint Hobbsnak és Shawnak. De azért a történet nem lesz ilyen egyszerű: Johnson azt mondja, hogy lesznek a filmben nagy meglepetések.

A film magyar bemutatója 2019. augusztus 1-jén lesz.



Ha További filmes/ Játékos/ esetleg érdekes cikkeket olvasnál 
látogass el a IGN Hungary - Magyarország oldalára.





Kövess minket a Facebookon vagy Instagramon.

Read Full Article

Read for later

Articles marked as Favorite are saved for later viewing.
close
  • Show original
  • .
  • Share
  • .
  • Favorite
  • .
  • Email
  • .
  • Add Tags 

Separate tags by commas
To access this feature, please upgrade your account.
Start your free month
Free Preview