Halálos Iramban 10 Forgatási Képek
Fast Fan Furious
by
1y ago
A történetről semmit nem tudunk, annyi azonban már korábban kiderült, hogy ez csak az első fele lesz egy két részes sztorinak, amely egyben a teljes lezárása is lesz a szériának. A végjátékra egyébként mindenki visszatér, aki számít: Tyrese Gibson, Michelle Rodriguez, Chris "Ludacris" Bridges, Nathalie Emmanuel, Jordana Brewster és Sung Kang is. Pletykálják még Charlize Theron és John Cena újbóli feltűnését is, ám ők még nem lettek megerősítve. Ellenben Dwayne 'The Rock' Johnsonnal, aki végül nem békült ki Diessel, így ő már biztosan kimarad a franchise lezárásából ..read more
Visit website
HIVATALOS: Véget ér a Halálos iramban-franchise - de nem ma
Fast Fan Furious
by
3y ago
  A kilencedik részen túl még két filmnyi kraft van benne, aztán a Universal Pictures befejezi a számozott Halálos iramban-filmeket – írta meg október 20-án a Deadline, vele együtt azt is, hogy az utolsó két felvonás megrendezéséről ismét Justin Linnel tárgyal a stúdió. Olybá tűnik, a két film igazából egyetlen nagy történetet fog elmesélni (elvégre korábban a 10. résszel kívánták lezárni a szágát), mialatt természetesen nemcsak Vin Diesel, de Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson, Chris “Ludacris” Bridges, Jordana Brewster, Nathalie Emmanuel és Sung Kang is visszatérhet.  Az már ..read more
Visit website
John Cena szerint a sztori legalább olyan fontos lesz a Halálos iramban 9-ben, mint az akció
Fast Fan Furious
by
3y ago
Egy olyan alternatív univerzumban, ahol nincs koronavírus már láthattuk volna, ahogy Dominic Toretto és csapata az űrben égeti a gumikat. Sajnos azonban ha létezik is ilyen, mi nem abban élünk, így egészen jövő áprilisig kell várnunk a Halálos iramban-franchise kilencedik felvonására. John Cena szerint azonban 2021-ben egy olyan alkotást kapunk majd, ami száz százalékig az igazi rajongóknak készült. “A BTS-hez hasonlóan a Halálos iramban-franchise-nak is egy nemzetközi rajongótábora van, ami nem is csoda, hiszen már közel húsz éve, hogy bemutatták az első részt. Szóval az új részek ese ..read more
Visit website
Halálos iramban 9.: Michelle Rodriguez megerősítette azt a teóriát, amit sokáig tréfaként emlegettek a szériával kapcsolatban
Fast Fan Furious
by
3y ago
  Ha most nem lenne járvány, már mi is rég a saját szemünkkel győződhettünk volna meg arról, amire Ludacris pár hónapja még csak utalgatott (bár visszaolvasva, szerintünk meg se próbálta visszafogni magát), Michelle Rodriguez viszont immár meg is erősített a Halálos iramban 9. kapcsán: megyünk az űrbe, bakker. Az idén májusról jövő áprilisra halasztott film visszatérő színésznője ezt felelte a "pletykákra" a SiriusXM The Jess Cagle Show-jában (forrás: Collider): "Ó, ne! Hogy jöttetek rá? (Na hogy? – a szerk.) Látjátok?  Elindult a színfalak mögötti susmus. H ..read more
Visit website
Folytatást kap a Halálos iramban: Hobbs & Shaw
Fast Fan Furious
by
4y ago
Bár jelenleg parkolópályán pihen az egész világ, beleértve a filmipart is, azért a háttérben tovább folyik a munka, ahol csak lehet. Így folyhatnak az előkészületek Dwayne Johnson és Jason Statham új akciója, a Halálos iramban: Hobbs és Shaw 2-höz is. Johnson a minap egy Instagram-videójában beszélt is a projektről. A video központi témáját egyébként nem is ez a készülő új film, hanem egy már régen elkészült másik adta. Mint kiderült, annak idején ő is szerette volna megkapni Jack Reacher szerepét, ám azt végül Tom Cruise nyerte el.  Mi azért ..read more
Visit website
BREAKING: A Halálos iramban 9. bemutatóját is elhalasztották a koronavírus miatt
Fast Fan Furious
by
4y ago
Sorra jönnek a hírek a koronavírus miatt elhalasztott premierekről: a legújabb filmes áldozat a Halálos iramban kilencedik része lett. A franchise hivatalos Facebook-oldalán jelentették be, hogy az eredetileg idén májusra tervezett bemutatót egy évvel későbbre halasztják. A Nincs idő meghalni, a Nyúl Péter 2. és a Hang nélkül 2. után a Halálos iramban lett a következő film a sorban, mely a tervezettnél később kerül a mozikba. A döntés nem meglepő, hiszen a járvány terjedésével világszerte zárnak be a mozik, és már hazánkban is korlátozásokat vezettek be. A hivatalos közlemény szerint a Halálo ..read more
Visit website
Úgy tűnik, Vin Diesel és Dwayne Johnson elásták végre a csatabárdot
Fast Fan Furious
by
4y ago
Diesel–Johnson-balhénál kevés tesztoszteronszagúbb ügye volt Hollywoodnak: mintha konkrétan a mozivászonról lépett volna ki a Halálos iramban-filmek két sztárja, úgy elmérgesedett a viszony kettejük közt. A Szikla tavaly még azt nyilatkozta, hogy alapvető filozófiai ellentétről van szó – még mielőtt megkérdeznétek, nem egy frissen kijött művészeti értekezésen, hanem a filmkészítésen és az együttműködés mikéntjén kaptak össze. Nagyon úgy tűnt, hogy a Halálos iramban: Hobbs & Shaw után Johnsont már nemigen fogjuk látni a fősodros részekben. Egészen eddig. Johnson (természetesen) gyúrás közb ..read more
Visit website
A HOBBS & SHAW ÍRÓJA SZERINT NEM FELEJTETTÉK EL, HOGY DECKARD SHAW VÉGZETT A TORETTO CSALÁD EGYIK LEGKÖZKEDVELTEBB TAGJÁVAL
Fast Fan Furious
by
5y ago
A Jason Statham megformálta Deckard Shaw kétségkívül népszerű karakter, de a Halálos iramban-filmek sok rajongója nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy hős csináltak belőle annak ellenére, hogy megölte a Sung Kang által alakított Hant, a franchise egyik közkedvelt hősét. Chris Morgan, a Hobbs & Shaw forgatókönyvírója azonban azt üzente a #JusticeForHan ("Igazságot Hannak") hashtaggel tiltakozó fanoknak, hogy nem felejtették el, mit tett Shaw, és idővel igazságot szolgáltatnak Sung Kang karakterének. Morgan már évek óta dolgozik a franchise-on, ő írta az összes rész szkriptjét a Tokiói haj ..read more
Visit website
MICHELLE RODRIGUEZ BESZÓLT A HALÁLOS IRAMBAN-FILMEK ÍRÓJÁNAK AZ "IGAZSÁGOT HANNAK" KOMMENT KAPCSÁN
Fast Fan Furious
by
5y ago
A Halálos iramban rajongói gyomra nem veszi be könnyen, hogy a Hobbs & Shaw az eredetileg a széria egyik gonoszának számító Deckard Shaw-ból (Jason Statham) farag hőst, aki a 6. felvonás végén megölte a franchise egyik közkedvelt karakterét, Hant (Sung Kang). Az "Igazságot Hannak"-kampányt már a filmek írója, Chris Morgan sem hagyhatta figyelmen kívül, és egy interjúban elmondta, hogy Shaw karakteríve pont erről a kérdésről fog szólni, és nem fogják figyelmen kívül hagyni, amit Hannal tett. Ezzel a válasszal azonban láthatóan nem elégedett a Lettyt alakító Michelle Rodriguez, aki Twitte ..read more
Visit website
Életveszélyesen megsérült Vin Diesel kaszkadőre a Halálos iramban 9 forgatásán
Fast Fan Furious
by
5y ago
Még a levegő is megfagyott a Halálos iramban 9. részének forgatásán, amikor Vin Diesel kaszkadőre több mint 9 méter magasból a mélybe zuhant. A Hetfordshire-i Leavesden stúdiójában folyt éppen az akciófilm forgatása, amikor bekövetkezett a baleset. Az eset után nem sokkal Vin Dieselt is látták, aki teljes sokkban volt. A zuhanás után a forgatást azonnal leállították, a jelenlévő összes stábtagot hazaküldték, mivel mindenki a legrosszabbtól tartott. Úgy tudni, a kaszkadőr fejjel lefelé esett le a magasból, így komoly fejsérüléssel és további súlyos sérülésekkel szállították kórházba ..read more
Visit website

Follow Fast Fan Furious on FeedSpot

Continue with Google
Continue with Apple
OR